Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

kát fogjuk előterjeszteni, mellyek szerint a’ pásztori ok­tatás' valamelly fölvett tárgya belsőkép o!ly módon leszen összeállítandó, hogy a’ hívek ezen oktatás’ czélját elér­hessék, azaz: a’ keresztény igazság által a’ keresztény erény’ utján földi és örökkévaló boldogságban részesülje­nek (36. §.). Egyébiránt a’ pásztori tanítás’ szóban lévő belső alakáról értekezvén a’ Lelkipásztorság’ Tudományá­nak ezen alaki elvét fogjuk szüntelen szemünk előtt tar­tani: pásztori foglalatosságod közben tartsd mindig sze­med előtt az emberi természetet (24. §.). Tehát ezen alaki elv’ következtében midőn azon szabályokat rendre előszám­láljuk, mellyek szerint a’ pásztori oktatás' valamelly föl­vett tárgyának belsökép kell összeállittatnia, főleg az em­beri természetet, és az emberi tehetségek’ kifejtésének törvényeit kell szem előtt tartanunk. Valamint tehát az emberi lélekben három, vagyis ismerő, érző és vágyó te­hetséget különböztethetni: úgy mi is a’ pásztori tanítás’ anyagának belső alkotását illető szabályokat három részre oszthatjuk. Tudniillillik némelly szabályok leírják a’módot, melly szerint a’ hallgatók’ elméjét religioi igazságok által föl kell világosítani; más szabályok kijelelik az utat, melly szerint a’ hallgatók’ szivében üdvös érzelmeket kell ger­jeszteni ; végre ismét más szabályok arról értekeznek, ho­gyan kell a’ keresztény nép’ akaratát az erkölcsi jó’ kö­vetésére bírni. Mivel pedig a’ lelkipásztor a’ lélek’ minden tehetségére leginkább két módon hathat, először hasznos és szükséges dolgokat közölvén a’ hívekkel, másodszor a’ káros vagy legalább fölös dolgokat távoztatván tőlek: ez okra nézve a’ pásztori oktatás’ belső alakáról értekezvén, e’ helyen hatféle szabályokat fogunk fölhozni: tudniillik mind azokat elöszámlálandjuk, mellyek szerint: 1) az igaz­ságot taníthatni, 2) az üdvös érzelmeket fölgerjeszthet- ni, 3) az akaratot jóra vezérelhetni, 4) a’ tévelygéseket megczáfolhatni, 5) a’ veszedelmes érzelmeket csillapíthat­ni, 6) az akaratot a’ rosztól távoztathatni.

Next

/
Thumbnails
Contents