Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a
231 ezeknél elölik kell kifejteni és a’ népnek megmagyarázni; már pedig a’természeti religióban több olly igazság jő elő, mellyeket az emberi ész nyilatkoztatás’ segedelme nélkül vagy által nem lát, vagy legalább a’ kétségek ellen nem tud elég hathatósan védelmezni: így p. o. az Isten’ tökélyei, a’ lélek’ halhatatlansága , a’ jövő életben reánk várokozó jutalmak és büntetések csak isteni nyilatkozás által vilá- gosittatnak és erősittetnek meg eléggé. Végre még azt is említettük előbb, hogy a’ lelkipásztor tartozik a’ religioi igazságokat olly renddel előterjeszteni, melly az emberi természettel és ennek törvényeivel egészen megegyez; hogy következőleg az egyszerű képzetek az összetetteknél, az ismeretes tárgyak az ismeretleneknél, a’ könnyű dolgok a’ nehezeknél előbb kifejtendök és megmagyarázan- dók; már pedig a’ kinyilatkoztatott religiónak igazságai, mellyek tudniillik természetüknél fogva isteni tekinteten épülnek, sokkal inkább az emberi, főleg pedig a’ kevesbbé miveit emberi észhez alkalmazvák, és csak ez okra nézve is könnyebbek, mint a’ természeti religiónak egyedül emberi észen alapuló czikkelyei; tudniillik bizonyos az, hogy a’ kevesbbé miveit embereket könnyebb tekintet mint okok által valamire bírni. És ime ez annak oka, hogy az emberek’ első religiója eredetileg kinyilatkoztatott vala, és csak későbben, miután tudniillik a’ kinyilatkoztatott religio’ igazságai nagyobb részént feledékenységbe mentek, és az emberi ész is jobban kimiveltetett, eredeti a’ természeti religio: igenis némelly, másoknál elmésebb és tanultabb emberek mélyebb gondolkodás és hosszabb elmélkedés által néhány religioi igazságokat találának föl; vagy a’ kinyilatkoztatott religio’ czikkelyeinek bizonyítása végett a’ józan észből okokat hozának, és ezeket mint az észben alapuló igazságokat adák elő; holott mindezeket eleinte isteni nyilatkozás által kezdék ismerni az emberek. Ezekből könnyű azt következtetni, hogy a’ természeti re- ligiót, ellenkezőleg mint némellvek akarják, a köznép'