Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 1. kötet : Az egyházi közjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824a

43 a'i unnálak sokszoroztatnának, és sok egyházi javadalmak Commendákra változtatnának. VII. Kelemen Pápa nem csak maga részére déziuát kért a papságtól, hanem még a világi fejedelmeknek is azoknak követelését tengedte. IX. Bonifác^ Pápa hivatalának tizedik évétől kezdve mindenki által, ki püs­pökségre vagy apátságra előmozdittattni kivána, annatákat* s pedig még nagyobbakat tóint az apostoli kincstár könyvei" ben megjegyezve valónak *) fizettetett, a németeknek s mág északi nemzeteknek azon feltétel alatt, hogy a törökök ellen segétséget nyujtandanak búcsút osztogata. ügy szinte a kö­zönséges s kisebb, yal^tóint sokféle más szolgálatok árszabásai keletkeztek *) Minthogy pedig ezekhez még más visszaélések, s nem csak a hivek, de a papok közt is nagy prkolcsj romlott­ság uralkodnék, nem csak külön tudósok mint Clemangisi Miklós s mások, hanem még a fejedelmek s a nemzetek is ke­serves panaszokra fakadtak. Éhez még a szerencsétlen nyu­gati egyházi szakadás is járult, két pápa közt lévén az Egyház elosztva. Rómaba IX. Bonifácz, ennek halála után, VII. Incze, ez után pedig XII. Gergely az egyházat kormányozván, Avig- nonban pedig XIII. Benedek mint egyháznak feje létezvén. Ezen szakadás kiirtására, az egyházi rendtartás megjobbitására, vagy is az egyházi fő s tagoknak javitására mind a kétrész bibornokjai Pizába zsinatot mint a feltett .czéljoknak elérésére legjobb s legbizonyosabb eszközt indítottak, „Lásd Brezanóczi N Instit. Jur. Eccl. 23. lap.“ H. §• A pizai zsinat. Ezen zsinat mind a két egymástól elszakadt résznek bibor- nokaitól 1409. évre indíttatván, sa két vetélkedő pápa XII. Ger­gely és XIII. Benedek arra hivattatván de sem egyik, sem 3 3) Klein. Hist. Eccl, Tom. II. part. ant. §. 565. p. 101. Egyházi történetek kiadásunk III kÖt,42, §. 279. s k. lap. 3) Ugyanott'

Next

/
Thumbnails
Contents