Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1

Lu*. 19, t. U‘

S. Cbry : Ho:

Deut. ? W- 12.

~!qS© Cf) ©§£§nek tizen-negyedik versében, hogy némel'yek a* Polgárok kőz- zul! kőveteket küldének amaz Évangvéliomi Fő Fmber után. Legationem miferunt goß eum. Szabad légyen egy Kérdést tennem, vallion kik azok a’ Polgárok], a’ kik követséget küldöttek ez után az érdemekkel tellyes Nagy Úri Méltóság fejünk’ Koronáia urán ? Meg-botsássatok Méltóságos Úri Vérségek , és mindnyáian kőny. veitekkel gyáfzos koporsóját áztató fzomorú Kereíztyének, hogyha a’teil és vér közösülésének őíztőniből, és fzeretetnek nagv voltából induló és folyó bánkodástok* mértéklésére valamit ízólani találok, meg-ne bántsam érdemes Személyeteket: Mi vagyunk ama’ Polgárok, a’ kik inkább ditsőséges, hogy fém gyáfzos ésfi- ralmas kop3rsójáraborűlván, íiránkozunk, zokogunk, epefztjük ízíveinket, áztatjuk ortzáinkat, a* kik itten meg-vígafztalhatatla- nul kesergőnk, áltál-menetelén bánkódunk, a’ mi bánkódásfnk nem egyebek, hanem helytelen és erőtlen követségek, nem-is a’ fzeretetnek, hanem inkább irigységnek poílái, mitakarunk vélek? mire igyekezünk? Nolumus hunc regnare fupcr nos? Nem akarjuk hogy e’ felettünk őrök dicsőségben, mennyei Felséges URánakőrömében uralkodjék? nem akarjuk, hogy ez a1 ki, jient aquila advolandum provocans pullos fuos, &• fuper eos volitans, expandit alas luas. Deijr. 52. dr- ii. Minta’ ías repülésre izgatván a’ fiiait, és felettek repesvén, ki-terjefzti vala reánk az ő kegyes gondviselésének fzár- nyait, fok álmai’ fzakafzcásával vígyázotc lelki és teíli ja óinkra, békéséiben nyugodjék ? Quafi domo novercali relifta , pergit Anima velut Sponfa ad Dominum fuum, ér tu luges? Elhagyván moíloha házát, mintegy eí-jegyzett, és menyegzői vígaságra fíető Menyaízfzony, mégyeq a’ Lélek az ő URához és Jegyeséhez, a’ki meg-váltásában díjjá vala, moft pedig áhal-kőltőzésében jutalma leénd, éshervad- hantlan Koronája, te azonban epefzted magadat? ízokatlan di- tsőségnek nagy vóltán álmélkodván, és nagy boldogságát ’s ví- gaságos nyugodalmas helyét, mellyben in abundantia ér pulchritudine pacis, békeségnek gyönyörűségében és nagy bővségben ülni fog; fáradtságos ez életbéli nyűghatatlanságokkal, élebbifzám- kivetéséc örökös birodalmával egybe-vetvén, nagy őrömnek miatta meg-nem foghatja, nem bírhatja magát, te pedig bánkodol? Nem tudod-é hogy ellensége’ elő-menetelén az emberi irigy Ízív ízokta magát epefzteni, és nem a* jó barátjának boldogulásán?

Távol légyen azért tőlünk, az illyetén helytelen követség, mert .immár, Amantißimus Domini habitabit confidenter in eo , qiiafiin thalamo tota die morabitur, & inter humeros illius requiejcet. Az URnak

leg fze-