Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1
Jbidetn. Lib. C.fZ. ■w,® m tassátok. Si ambulavi in vanitate, & feßinavit in dolo pes ment. Ha hívságban jártam, és tsalárdságra fíetett az én lábam. Si declinavit d via greßus meus, & fecutum eß oculos meos cor meum. Ha eltért az én lépésem az útról , és ha követte fzemeimet az én fzívem, ha meg-tagadtam a’ fzegényektól a* mit akartak, és az özvegy’izéméit várakoztattam, ha egyedül ettem-meg falatomat, ésnemett az árva abból, quia d puero crevit mecum miferatio, & de ventre matris mea egrejfa eß mecum. Mert gyermekségemtől-fogva velem nevekedett a’ kőnyőrülés, és az Anyám’ méhétől jőtt-ki velem, ha meg-utáltam az el-vefzendőt, azért hogy nem volt öltözete, és a’ lepel nélkül való ízegényt, ha nem áldottak engem’ az ö óldalai, és a’ juhaim’ gyapjából meg-nem melegedett, ha fel-emeltem az árvára kezemet, még midőn Főnek látnám magamat a’kapuban : mert mindenkor mint a’ felettem dagadozó habokat féltem az ISTENt, ha meg-rémüitem a’ nagy fokaságtól, és ha felebarátimnak meg-útálások meg-rettentett engem’, ha ellenem kiált az én földem , és ha az ő Szántóinak lelkét meg-keserítettem. És ezek után már: mellyből a’ Hitűnk’ fzent Sákramentomi- hoz, mellyek Kriftus’ erdemei által meg-fzenteltetett foganatos eízkőzei a’ mi idvességünknek tapafztaljátok, kivált a’ Pénitentzia- tartáshoz, az Oltári fzentséghez, és Utolsó Kenethez, úgymint halálra vált emberek’ nagy tehetségű Lelki Orvosságihoz, jeles buzgóságát: 57 abfcondi quafi homopeccatum meum, &• celavi infinu meo iniquitatem meam. Ha el-rejtettem mint ember a’ bűnömet, és el-titkoltam kebelemben hamisságomat, ezzel az utolsó ütközethez és boldog örökkévalósághoz, fzent Gyónás által való ké- fzületit jelenteni akarom vala. Nem foká mulatok e’ körűi Kerefztyén ízomorú Lelkek, ne talám egy kevéssé meg-nyomott és tsendesedet bánkodásto- kat, újítsam és gerjefzfzem. Szóljatok erről ti ezután fok Lelkek épülésére a’ kik belső fzolgai lévén , napokat ejtfzakákat töltöttetek virraíztva kőrnyule, miképen Lelki Attyától, ez a* mint életét úgy idvességét-is fzerető Méltóságos Fiától: (kinek nagy fzomorúságát enyhítő öröme abban vala, hogy a’ kitől teft fzerént fzármazott, annak újabb életre való ízületésében munkálkodó efzkőz lehetett:) hallván hogy immár az őrőkké-valóság’ boldog partjához kőzclgetne; el-nem felejthetem mit mond Gvevarra a’ halálra vált Méltóságokról, Commiferatione dignijjimi funt non tam quod eos mori videmus j quam quod nemo eß qui quid, faciendum ipßsßty moneat. Szánakozásra méltók úgymond, nem azért
