Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

Mát. 10. 17.) de ha erkölcsileg tévede- züiik ; és a’ végboldogságra vezérlő utat elzártuk is ; ha belsőleg megtérve hozzá fordulunk, ’s darabos útainkat egyenesítem törekszünk, kész megbocsátani, ’s irgalmasságát reánk árasztani 5 a’ mint írva van. (Ézecb. 33. 11- Luk. 15.1. Jáu.

I. 2. 1.)

10. Az Isteu igazmondó, és bű az ő Ígéreteiben ; mert minthogy mindentudó, legtökéletesb Valóság, sem szenvedésből, sem akaratjának hiánya miatt az igazságtól el nem távozhat. Olv. (Moj. IV. 23. 19. Zs. 32. 4. Tim. II. 2. 13. Tit. 1.) Azon tanítás tehát, melly isteni tekintet alatt ismeretes, nem lehet nem igaz. Innen mihelyt tudva van, hogy az Isten mit kijelentett, azt erősen hinnünk kell. A’ mondottakból kiviláglik, minőknek szükség embertársaink iránt lennünk ? igazmondóknak, soha nem utánozván azokat, kik gyar- korta szavakat meg nem tartják, a’ tettetésben jártasok.

11. Az Isten mindenütt jelen van. Minthogy az Isten legtökéletesb Valóság, tehát oly titok, mellynek mélysége megmér heilen; és mivel mi Alkotónk, Föntar- tónk, ésa’ világ’ igazgatásának egyetemest Gondviselője; tehát neki valahol nem létezni lehetetlen. (Tarts össze Job. 11. 7. Zsol. 138. 7. Apóst. Cs. -17. 22.)

— 41 —