Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

3

okosságát a’ lehetőségig használva az Isten és ember közötti viszonyokat ismerheti. — Valóban a’ durva ’s közember is, ki a' magát kifejlesztő elmét az ő természetes mentiében akadályozni, és akármi álokoskodással csalitba keríteni nem tudja: „Fővalóságot ismert. Közönséges, és az emberekkel velük született ismeret, az Isten’ ismerete, ki egy boldog Valóság, kimulhatatlan tökélletes“ mond Sext. Em- pyricus. — Mit mond Cicero: Ha az égre emeljük szemeinket, és az égieket szemléljük, nu lehet oly nyilvános, minthogy kell lenni valamely legtökéletesb’Valónak, ki azokat igazgatja. (II. könyv. 2. r.) és a’ 21-ik R-ben. Ki az égi testeknek csodálatos rendjét, és hihetetlen állandóságát, melyből mindennek föutartása, és épsége függ, értelem nélkül vélné lenni, az valóban értelem nélkül van. A’ szentséges oklevél’ (Szentirás) visgálói szerint ezen ismerete Istennek egykorú az emberi nemmel, mert már erre találunkaz első Atyáinkban. Ha pedig a' rég múltba visszatekintünk ; már a’ Görögök, Romaiak, Aegyip- ton ’s a t.’ nemzedékek mi csodásán tárták főn a’ legegyügyűbb emberi testületekben az Isten’ isméretét, a’ miről a’ történetírás’ legrégibb emlékei kezeskednek elannyira, hogy mióta csak a’ világ áll,

1*