Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

2- Mi az Isten önmagában, tovább nem is szükséges tudnunk; csak arról okosan legyünk bizonyosok:hogy azó hatalma végeden ; ó legfőbb jóságú, bölcseségu ’s értelmességú V alóság, ki e’ mindensé- get alkotó, jólíevóleg is elrendelt mindent ’serkölsileg elintéz; szent, ki a’ gonosznak árnyékától is eltávozik, és eltávoztatni akar mindenkit; szóval: ha az Isten’ tulajdonait megismerjük; mellyek sinór- mértékűl szolgálnak viseletűnkre nézve, mellyek érzékeny indítói élettetteinknek, mint bizonyos eszközöknek , a’ mi rendeltetésünk’czéljához; ha tudjuk: mi az Isten az emberre nézve; avagy ismerjük azon viszonyokat, mellvek az Isten és mi közöttünk léteznek, mert azokban rejteznek az Isteniránti minden kötelez- ményeink.

Bárha tehát mi az Isten önmagában nem érthetjük, föl nem foghatjuk, hanem az Istenről lehet megismeretünk; mert az ész’s okosság kívánja, hogy végrendeltetést érjünk elvégre, és azt elérni képesek legyünk; már pedig az Isten’ ismerete , és az Isteniránti viszonyaink tudása nélkül rendeltetésünk’ czéljához einem juthatunk; tehát természettől úgy kell alkotva lennünk, hogy a’ tudatlan s tudomány nélküli is józauul gondolkozva, és