Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

11*

az enyimből vészi azt, a’ mit néktek kinyilatkoztat. (Ján. 16.) Ezen szókkal magának egyenlő tudományt tulajdonít az Atyával , következően isteni személyét és természetét nyilvánítja. Ugyan azt adja elé amaz iunepélyes könyörgésében az Atyához , mellyben ezen szavai jönek elé: Én téged dicsőítettelek a’ földön, a’ munkát elvégezém, mellyel reám bízál, hogy megcselekedjem. És most dicsőíts meg engem te Atya tennen magadnál ama dicsőséggel, mellyel birék, minekelőtte a’ világ volna, te nálad. — Mert minden a’ mi az enyim, a’ tiéd is, és a’ mi a’ tiéd, az enyim is. (Ján. 17.) Tehát Jésusnak általános kifejezését az Atyával egyenlő isteni természetéről lehet érteni, úgymint kinek e’ minden’ alkotása előtt dicsősége ’s hatalma volt mindeneken, mint az Atyának.

Elvégre halála előtt a! törvényhatóság ellen megképeztetvén a' Főpaptól: kénszerítlek téged az élő Istenre, hogy megmondjad nékiink: valljon te vagy e ama Kristus az Isten’ Fia? Megvallotta Jó- sus, hogy ő nem csak Messziás, hanem az Isten’ Fia, ki az Isten erejinek job- ján ül. Valóban a; legnyomasztóbb helyzet, a’ leggyalázatos’b halál, mellyel közelíteni látott, el nein rettentheté őt ezen vallomástól, avagy arra sem birhatá, hogy