Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

Ionost hirdet, t. i. hogy ö tökéletesen ismeri az Atyát, és van hatalma halála után ismét feltámadni. Ismét azért körülvevék Jésust a’ zsidók, és mondának neki: Meddig tartod lelkünket függőben ? ha te vagy a'Kristus, mond meg nekünk nyilván. Felele nékik Jésus: Már megmondottam nék- tek; de nem hiszitek, A’ cselekedetek, inellyeket én cselekszem az én Atyám’ nevében, azok tésznek bizonyságot én felőlem. De ti nem hisztek: mert nem vagytok az én juhaim közűi. A’mint megmondottam néktek ; az én juhaim az én szavaimat hallgatják, és én ismerem őket, és ők követnek engem; és én örök életet adok nekik, és soha einem vesznek, és senki nem ragadja ki azokat az én Atyám' kezéből. Az Atyám, ki azokat nékem adá, mindeneknél liatalmas’b, és senki ki nem ragadhatja azokat az én Atyáin’ kezéből. Én és az Atya egy vagyunk. Mind az előbbi, mind ezek a' kifejezések kételkedni nem engednek a’ felől; hogy Jésus magáról különöst hirdet, Isten’ Fiának nyilván magát lenni bizonyítja, a’ két nevezett isteni Személyt eggy isteni természetben élni tanítja: ha csak az Atyáéval egyező akaratról, szándékról, intézetről szállóit volna, úgy csak azt említette volna: a’ miben minden istenfélő emberek az Atyával eggyek; ide

— 108 —