Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

96

(ében maga az Istenség a'mi Szabaditónknak ajánlkozott, földig érttüuk megalázván magát, az emberi ész’ ’s okosság’elveiből meg nem fejthetjük ; hanem a’ földi iskolából följebb emelkednünk, ’s oda figyelnünk szükség : A’ názáreíhi Jésus mit szólt önmagáról, ki mint Isten önviszonyát legjobban ismeré ; mit tanítottak azó tanítványai az ó személyéről, kik állandóul ót követték, ’s hallották, kiknek fó gondjuk ’s kötelességük volt azt ismerni valódilag, ki isteni különös igassá- gokat tanított; megmeg: valljon a’ Próféták mint Isten'küldöttjei a’jövendő Messiást ábrázolt képre az Istenség’ némely vonásait nem nyomták é? Elvégre ha még minden kétkedés el nem enyészett: szükség a’ Kereszténység’ örökló hitére hivatkoznunk, ésa’ keresztény Anyaszen(egyházra, mely minden időben, minden hitágazatra nézve az igasság’ vezére volt, és a’ Szeníirás helyeinek ellenkező ma- gyarázatjából eredt villongások’ eldöntésére bírói hatalmat gyakorlott.

VTalamint pedig áltáljában az a’ különös történt a’ Szentirással, hogy aunak magyarázatát csupán az ész’ tehetőségénél fogva adni merék némellyek; úgy azon igéket , mellyekkel a’ Jésus isteni személysége eléterjesztetik, ferdén ért-