Síkos István: Néhai nemes és nemzetes Bodzai Rozália asszonynak ... Szakonyi Mátyás ... élete drága felének ... utolsó beszédje, mellyet ... előadott Sikos Isvtán (Weszprém, 1803) - 11.131.11
8 Elmaradfz-e pállyánk’ közepén mellőlünk ? £P testet, termetet, adott a’ Terméfzet, / Honnént rohan hát rád e’ kora enyéfzet? Életet mutatott artzád’ pirosfága, Eletet munkádnak minden gyorsafága. Nem tartóztat-e meg Hitvesed’ fzerelme, Kivel lehetetlen hüféged’ férelme? Nem-e vérző Anyád’ leggyáfzosb gyáfzfága, Nem-e kedvesednek búsongó búsfága ? Még amaz ártatlan kisded pitzinyke fém, Kinek jajos jajján majd kétfégbe efem? Egy fzívet hordozott fzived alatt telted, Melly miatt bánattal artzáinkat fefted; Nem efmérvén téged’ rimánykod’ utánnad, Oh tsak ez egygyért-is kell élted’ kívánnád, Siránkozó lelke még Terméfzet’ fia, Érzi hogy örökre kell tőled válnia. Minden renden 's póltzon fénylő egyl fir almas Fél> Kinek képén a’ bús bánat egyre ’s bokrosfabban kél, E’ Megtoldogúltnak tüzes piros ajka elkéki'ilt; De lelke ő kék ajkára még egyezer ^ látám , felült. Megnyitván dobogó fzívet, engemet halgaífatok, Ő fzóll, nem én , mentes vagyok , ha febeket fzaggatok. Orvosfág ez, ír és bal fám fzívetek’ fájdalmára, Ertfétek-meg kegyes lelke mint bútsuz utoljára Tördelt hangon törte nyelve a’ zokfzavak* rendjeit, ’S rám bízta, hogy magyarázzam bővebben érzéseit. Jobb lett volna másra bízni, mert én is nagy bús vagyok, Ba-
