Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b
33 más napra kelvén igazságtalanul megitéltettél, ártatlanul felfeszittettél! De mit fohászkodom? inkább azon elmélkedjünk: hogy a’Szülő gyermekeinek, a’ gyermek Szüleinek, a’ jó barát jó baráttyá'nak , a' kedves kedvesének, mindegyikünk mindegyikünknek mondhattya : egy kévéssé , és már nem láttok engem. Mert ha jól megfon tolly uk, az üdö , mellyet anyánk méhétol fogva, egész a’ temetkező sírig itt e’ szarándokságnak hazájában töltünk, csak mintha egy arasztnyi volna. Nem csak a’ csecsemő , kit aJ bölcsőből a’ koporsóba takarittanak : hanem amaz elaggott öreg-is, ki az élet terhe alatt elerotlenedve boton sántikál az örök nyugodalomba , vallást tehet: hogy az élet mint a’ sebessen futó árnyék, vagy mint a’ virág, melly a’ hajnal mosolgásával nyílni kezd, de az esti szellőre elherA7ad, futva fut szemközt a’ halálnak, és mint a’ gőzölgő párák enyészni siet. Oh ! be boldogok lennénk , ha ezen gondolattal megbarátkoznánk! Ez örömeinket mérsékelné, fájdalminkat enyhittené, igyekezetünket a’ jóra búzdittaná. Mert, hogy először-is az örömökről szól- lyak, az Isten ezeket életünk viszontagsági közé nem azért elegyítette, hogy halhatatlan lelkünk egészen beléjok sülledjen; hanem hogy, mint ama fáradt vándorok, kik a’ szállásokon magokat csak nyugasztalni keresik, az örömök mellett magunkat kipihenvén, halandóságunk . 3
