Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek… Első rész (Székesfehérvár, 1823) - 11.014a
'VKAJ 346 egy nemű érzésekre fakad, mellyek mint ugyan azon egy áldozatnak lángjai, ugyan azon egy Úr, és Istennek, a’ kit imádunk, gerjedeznek, és azon az egyességen munkállódnak, mfellyet az Úr Jésus mennyei Attyától az Ő tanítványának számára kértt, midőn tolok elbúcsúzván e’képpen imádkozott: „hogy mindnyájan eggyé legyenek, a mint te Atyám! én bennem, és én \ te benned; hogy ök-is mi bennünk eggyé legyenek. Igaz-is. Mert miilyen némák volnának ünnepeink, ha a’harangok felséges muzsikája szós- sakká, beszédesekké nem tenné azokat! és miilyenek volnának a’ mi ünnepeinken örömeink, ha szívünk húrjait a’ harangok méltóságos zengése ájtatossabb hangokra nem pendittené! Nem tapasztaltuk-e, hogy bennünk sokszor a’harang fordítottad figyelmetességiinket a’ vétekről, és hogy a’ kárhozatos kívánságokat sokszor megoltotta ? Csak egyet emlittek. Hangzik az érez harang. Egy haldoklónak végső vonaglásira csöndittenek, Ezer meg ezer emberben, ezer meg ezer lélek megdöbben, és a’ vétektől, mellyet fórral vala magában, visz- sza rettenik. Tudom, mintha szíved fenekén leselkedtem volna, tudom: falni akartad a’ testnek gyönyörűségét, kinyújtottad kezedet felebarátod kárára, midőn a’ lélek harang csendülése , mint az őrző Angyalnak sugalma, szándékod tói viszsza ijesztett, és lelkedet raegmen-
