Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek… Első rész (Székesfehérvár, 1823) - 11.014a
ÍVW 323 kedve, a’ Mindenhatónak trónussá eleibe öntötte angyali búzgóságának imádságát, és Gábriel által vette a’ mennyei üzenetet: hogy Ö, mint Jesse gyökerének szűz virága, szeplőte- lensége ártalma nélkül az Atyák várakozásának , a’ Magasságbéli fiának, a’ nagy" Emmanuelnek annya leszsz; tagadhatatlan : hogy ö akkor, ha bár nem az elsőt, bizonyossal! a^ legszebbikét élte azon szempillantásoknak, mellyekben magát mintegy mennyekben lenni érzette. Egész valósága egy nagy, egy szent, egy tiszta érzéssé olvadóit, és mint a’ csöpp a’ tenger vizei kozott, a’kimondhatatlan örömök özönébe merül tt. Mi -is az illyen szempillantásokra ha nem- is egyedül, de leggyakrabban a5 szent elmélkedések, és szíves imádságok boldog magányosságában verradunk. Midőn lelkünk a’ világi gondoktól elbúcsúzva, az érzékenységeknek mintegy meghalálozva, egy más , egy boldogabb Országnak elementumában él, és örömöket kóstol, meliyek minden földi gyönyörködéseket hasonlíthatatlanul feliül múlnak. Ez az oka: hogy a’Szentek, megvetvén az élet közönséges örömeit, lelkek mulató helyének a’ magányosságát választották, és ott az Istennel nyájaskodván békességet, boldogságát kerestek, és találtak, a’minőt e’világ nem adhat, a’ minőt az állati emberek nem-is képzelhetnek. Mert ha ,,a’ test szerént való ember 21 *
