Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

Azt mondják az erős Istennek: távozzál- el mi tőlliink. — — Mely istentelen beszéd! Valyon hihetőnek tartottuk volna, hogy a’ vi­lági gyönyörűségek egy emberi Szívet így an­nyira megvesztegethetnek ? Szerencsétlen balga­tag Emberek! megvi’sgáltátok-é valaha, hogy minn épült bizodalmátok? Ti szívetekbe e’ként szóllottatok : Soha meg-nem mozdittatunk. "Sóit. XVI: 8. Ti azt gondoljátok, hogy egy mozdúlhatatlan hegyen állatok. Serkenjetek-fel ezen hízelkedő álmatokből ! Nézzétek mint in- gadoz és hanyatlik minden körülöttetek ! Ti egy nagy méjjségnek Szélin állatok, és a’ föld elsippad lábaitok-alatt. A* ti egésségetekben, a’ ti életetekben, a’ ti birtokaitokban, a’ ti szö- vettségeitekben, mindenben a’ mi néktek gyö­nyörűséget okoz, csirádzik az elpusztulásnak magva. Azonközben hogy ti dorbézoitok, mind elébb halad munkájában azon féreg, a’ mely rágtsálja a’ ti jőllételetek’ fundámentomának oszlopait. Nem Szükséges arra nagy megeről­tetés, és némely dolgoknak hoszszas előre való készülete, hogy a’ ti jóllételetek felfordittassék. Lassan és halkai nevekedett volt az, sok esz­tendők, sok munka és fáradtság, sok kedvező környülállásoknak egybe-jövetelek, kivántatott arra, hogy a’ ti szerencsétek felépüljön, de egy- gy«tlen-egy csekély környuiállás, azt egeszszen. 75

Next

/
Thumbnails
Contents