Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

rxak halálból való feltámadásának általa. Az örökségre, mely el nem veszhet, megesem motskoltathatik, meg sem hervadhat, i Pét I: 3, 4.-2 Tim I: 10. Helyesen neveztetik a’ Szent írásba ezen reménység bálerságos és e- ross vasmatskának; *Sid. VI: iq. Mert a' mi, egy setét éjtszakának idején, az esméretlen partok mellett, a’ dühös tengernek közepén a' vasmacska egy Hajónak, ugyan az, ezen reménység a’ mi lelkűnknek, mikor az, a’ Világnak vad lármájától ide ’s tova hányattatik. A’ veszedelembe bátorságot nyújt, midőn minden ingadoz, álhatatos és mozdúlhatatlan nyugvó helyet ád. Valósággal minden hasznok között, melyeket nékünk most ád a’ Vallás, az a' legnevezetesebb. Mert fontoljátok csak*meg, a’ reménységnek az emberi indulaton való nagy hatalmát. A’ Reménység a* közönséges vigasztaló, az a’ kútfeje minden emberi munkásságnak. Az embereknek Szüntelen a’ forog elméjekben, hogy jövendőben mit várhatnak ? Ok egész é- letekben valami távól lévő vagyonra való tekintettől ösztönöztetve, dolgoznak és szenvednek ; és nem annyira az ád munkásságot az ő életeknek, nem annyira az tartóztattya figyel- metességeket és ösztönözi igyekezeteket, hogy ők most mik, mint az, hogy valamely jövendő időben, mitsoda állapotban lenni reményük.