Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

At

Ha tehát a* közönséges világi foglalatossógok- ban-is, midőn a’ tárgy se nem igen nevezetes, se nem igen bátorságos, a’ reménység egy ilyen hathatós inditó-rúgó, minémű munkálódásokat nem lehet tőlle várni, midőn olyan fényes czél, mint egy örökké tartó boldogsággal tellyes élet, vagyon szemei előtt ? Ha ezen reménység minden a* keresztény hithez megkivántató meggyőződéssel tápláltatnék, valósággal minden emberi nyomorúságot nem csak enyhítene, hanem azt egészszen semmivé-is tenné; a' békételensé- get eltörölné, a* bánatnak véget-vetne, és még a’ fájdalomnak érzését-is megszűntetné.

De bár engedjünk-is valamennyire az emberi erőtlenségek’ elegyedésének, bár gyengítsék és kevesittsék-is a’ mi fogyatkozásaink, a’ Vallás’ minden princípiumainak hathatósságát; még is tapasztalni fogjátok, hogy mentői elevenebb, a’ kegyes emberek’ szívében, a’ mennyei bóldogságnak reménysége, annyival inkább fog az, a’ szenvedések között, nem csak megnyugtatást, hanem azokhoz hasonlítva, a’ kik ezen vigasztalással nem élhetnek , megelégedést és belső jólléteit eszközölni. Bizonyára az emberi dolgok’ folyásában, mi nyughatatlanithatná, an- nyival-is inkább mi ejthetné kétségbe, annak lelkét, a’ ki minden földiekre egy, azoknál sokkal feljebb való, magosságról tekinthet-le ? 4 *