Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

denek múlni. Midőn az életnek formája elváltozik, komor, és örömöktől űress kezd lenni; mikor az életnek sok változásai, még a’ leg- gondolatlanabbat-is arra emlékeztetik, hogy az, a’ mi ilyen változandó, mér nem sokára egész- szen el-is fog múlni.

Akkor nehezen terheli a’ szívet ezen Kérdés: Hová, melyik világba fogunk már menni? Mely nyomorúlt az olyan ember, a’ ki a’ viszontagságoknak nyughatatlanságai között egy ötét oly’ közelről illető történet iránt, még bizonytalan kétségeskedések között vagyon; a’ki aggódások és bizonytalan várakozások között közelit azon közhöz, a* mely ezen világot a* másiktól elválasztya, és immár az előtte lévő setét kilátás előtt viszszá-retten; a* ki kívánna halála után is még lenni, és ezen léteitől még is fél; a’ ki minden csalfa reménység után kap- dos, meiyet a’ babonaság nyújthat, és még-is egyszersmind az Ő vétkeire való viszsza-tekin- téskor, reszket.

De áldott légyen az Isten és a’ mi tinink Jé’sus Kristusnak Atlya, a* ki az életet és halhatatlanságot világosságra hozta; de nem csak világosságra hozta, hanem azt a’ jó emberekre való nézt, bátorságba is helyheztett-e, ki az o nagy irgalmasságából új]onnan szült minket az élő reménységre, a* Jesus Kristus45

4