Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

3/

esetlen ? Ha a’ mi ítélettételünk arra megyen, hogy ő csendes és álhatatos, az Isteni Gondviselésben megnyugodott, és az 6 becsületének belső érzése által támogattatik; úgy az ő ca- ractere a* mi szemeink előtt nemesebb, az ő nyomorúsága pedig kissebb leszsz, inkább tiszteljük és bámuljuk, hogysem Szánakodnánk rajta. Emlékezzetek csak arról, mit nem szenvedtek sok Szent Emberek az ő hitekért, és mitsoda vidám lélekkel szenvedték azt. Képzeljétek másfelől annak irtózatos következéseit, mikor a5 Lelkiesméret egygyesűl a* külső történetekkel, hogy a’vétkes nyomorűltá tétessék; az ilyenek, midőn sl roszszűl használtatott szerencse nékiek hátot fordított, hányszór nem rohantak, mintegy megdühödve, azon méjjség- be, a’ melyből senki fel-nem emelkedhetik, és hányán nem keresték azon lelki gyötrelmeknek, a’ melyeknek elhordozása nékik már igen terhes volt, megkönnyebbűlésit, abban, a’ mitől a* természet leginkább irtódzik, a* magok* önnön meggyilkolásokban.

Ne hidjétek tehát soha, hogy a* szerencsétlenség egyedül, boldogtalanná tenné az embert. Csak a’ vétkesek tökélletes bóldogtalanok. A* kételkedések és bizonytalanságok, a’ szívnek szemrehányásai és vádolásai, az az érzés, hogy az ember maga Szerzetté magának szenvedéseit,