Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

hetetlen akkor, mikor legnagyobb Szüksége vagyon az embernek a’ segedelemre, ezen hozzájárulandó teréhnek nehézsége, mely azt, a’ kit már is a’ betegség, a’ viszontagságok és a’ koros vénség eleggé megterheltenek, még erősseb- ben lenyomja! Mely nyomorult annak állapot- tya, a’ ki arra ítéltetett, hogy a’ vétkes leki- esméretnek nyughatatlanságait, és a’ Szerencsétlenségnek sujjosságát együtt érezze! A' Férj fiúnak lelke vigasztalja az ö erőtlenségét, a’ megromlott szivet pedig ki emeli-fiel. Péld. XVIII: i4Másfelóll az, a’ ki egy tiszta lelkiesméret* nek boldog birtokában vagyon, az, az emberi életnek legszomorubb történetei között-is o’yan belső csendességgel, olyan bizonyos méltósággal és felséges gondolkozás’ módjával bír, a* melyet csak a’ Virtus adhat. Igaz hogy a’ jó lelkiesméret’ bizonyságtételinek, mindenkor megkell külömböztetődni amaz önnön tetszéssel tel- lyes, ártatlansággal való dicsekedéstől, a’ melytől egy igaz Keresztény tökélletesen ment. — Mentői jobb a’ Keresztény, annál alázatosabb, és annál elevenebben érzi hibáit. Ámbár ő azt megesméri, bogy a’ maga érdemeiért az Istentől semmit nem kívánhat, még-is az Evangéliumi ígéretek Szerént, lehet néki a’ Jé’sus Kristusban az a’ bizodalma, hogy az Isten, a’