Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

3o

Vénséghez és a’ vétkes emberek’ Szerencséjek- nek kissebbulésekhez.

De mely külömbözö a’ valóságos kegyes embernek állapottya az ilyen probálgattatások között! A’ Vallás az ö indulartyáf, ez élet’ bizonytalan állapottyáboz köttetett esetekre lassanként elkészítette, megesmértette vele az igaz boldogságnak természetét; elszoktatta őtet a’ Világnak Szerfelett való szeret etetői, felfedezvén előtte annak hijábanvalóságait, az ő szemei’ eleibe felségesebb kilátásokat terjesztvén. A’ keserűségek nem jönnek véletlenül reá, azért őtet földhöz sem verik. 0 ezen eleten-által való ha- jókázásban előre elkészítette magát, mind a’ Szélvész, mind a’nagy csendesség ellen. Ő tudta azt, hogy csak azon feltétellel helyheztetett a’ világba, hogy abban nem mind végig élhet azzal, a’ mi ő előtte becses; —- azért az ő reménységeinek füstbe menetele nem tészi őtet egészszen Szerencsétlenné, ha az, a’ mi halandó, meghal, az, a’ mi változandó, megváltozik, és az, a’mit maga is múlandónak esmért, elmúlik.

Mind azon princípiumok, melyeket a’ Vallás ébreszt, és mind azon tulajdonságok, melyeket eszközöl, a’ Léleknek'' erősségit segitik-elé. Tapasztalható, hogy az, a’ mi a’ szívet tisztit- tya, azt erőssiti-is. Egy becsületes ember a hoz szoktatván magát, hogy azokról gondoskodjék,