Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

rontatott és erőteíenittetett. Zabolátlan indulattal néki-adván magokat, a’ világ’ gyönyörűségeinek, két nagy és elkerülhetetlen gonoszokba rohannak; egyfelől minden menedékhelyet, kivévén azt a’ melyet a’ Világ ígér nékiek, magok előtt elzárnak; másfelől nevelik a’ magok érzékenységeket a’ szerencsétlenségnek minden csapásai iránt, a’ melyeket ugyan ezen világtól kapnak.

Nincsen nékiek sem olyan princípiumok, sem olyan indulattyok, hogy ők a’ viszontagságokat kiálhatnák. Nincsen nékiek olyan princípiumok, mely az ő tekinteteket, az emberi történeteknek Szokott határain feljűl emelné; azért mikor ők a’ szerencsétlenségektől körűl- vétetnek, az ő kinézéseknek mindenfelől szomorúnak kell lenni. Az ő gonoszságok őket elégtelenné tette arra, hogy a’ magok tulajdoft ügyességeken kivűl más óltalmazóra nézzenek, és hogy a’ magok’ tulajdon bölcsességeknél jobb Kalauzba bízzanak. Okét tehát az ő gondolkodások’ módja nem támogattya, és ők az ő jóllételek által megromlott indulattyokban, bá- nattyaik között semmi enyhülést nem találnak. Ők elvesztették a’ Léleknek azt a’ mérséklett- ségit, a’ mely a’ bölcs embert arra bírja, hogy a’ maga éllapottyához tudja magát alkalmaztatni. Hegen táplálván már magokat csalfa re-