Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

Mennyibe érdemlik-meg a’ Vallásnak vigasztalásai azon nagy és tisztes nevezeteket, melyek-alatt itt ábrázóltatnak ? azt akarom e- zen Beszédembe megmutatni.

E’ végre öszve-fogorn hasonlítani a’ jóknak és gonoszoknak állapottyokat, mikor nékiek az Elet szerencsétlenségeit és szenvedéseit kell próbálni, és abból kifogom húzni azon hasznos tanításokat, melyek abból természetesen következnek.

i ) A’ Vallás elsoben-is az emberi Szívet arra készíti, hogy a’ viszontagságoknak legkeményebb csapásait-is bátor szívvel kiáija ; holott a’ vétek természeti béfolyása szerént, arra czéloz, hogy a' lélek, a’ legkönnyebb próbálta- tások-alatt-is elcsüggedjen. A’ világi emberek azt képzelik, hogy ha ők az ő Birtokaikat nevelik, Szövettségeiket többitik, már ez által magokat, az életnek minden változásai ellen bátorságba helyheztették; így Szóllanak az ő szívekbe: Mint a’ Sión’ hegye megállók, nem ingadozók. 'Sóit. CXXV. De oly’ szerencsét- ' len az ő önnön magok' megcsalattatások, mely Szerént nem hogy azt a' mi őket egyedül ezen változásoknak idején támogathatná, erősítenék, de azt sőt inkább gyengítik. Csupán csak az ö Szívek tehát, melynek kellene őket támogatni, de ez a’ Szív az ő testi hajlandóságaik által el2/