Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

a* Megváltó, a kiben ó bizodalmát helyhezts- ti; és SL Kegyelemnek Lelke, a’ kinek megvi- lágosittása, az ő Isteni-tiszteletének és emberi Szeretetének kútfeje. Ha Széjjel-tekint a’ Világban, Szíves gyönyörűséget érez, emlékezvén a- zon segittségre kész jóságáról, a’ melyei viseltetett e’ világnak sok lakossaihoz, vagy igyekezett viseltetni. Mely vigasztaló neki az a’ gondolat, bogy ötét egy Szegény sem vádol- hattya azzal, bogy jussát eltartóztatta; egy szerencsétlen sem vetheti Szemeire, hogy esmerte nyomorúságát, és még is számba se vettej -— de hogy sót inkább a’ Szegényeknek és öregeknek könyörgésekre áldás száll az Ő fejére, és hogy azoknak kezek, a’ kiket ö tekintetivei elő-segitett, vagy jóságából'táplált, titkon felemeltetnek , hogy reá az Istentől áldást kérjenek.

Egy oly’ élet, a* mely ilyetén gondoiko- záz’ módjával, és ilyetén indulatokkal folytat- tatik, természet szerént hogy boldog végre jut- tattya az embert. A* Hit és Isteni-félelem, a* munkás virtussal egyben-kötve, nem csak hogy a* megkivántató készületek a mennyei bóldog- ságra; sőt bizonnyal ezen boldogságban minket már itt e’ főldön-is részeltetnek. A’ mi életünknek minden állapottyaiban, éppen ezek a’ mi szerencsénknek legfőbb részei. És ezek-is

20