Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c
61 híven követik, és buzgón hirdetik , de az üldözéseknek fzenvedésére is néki bátorodgyanak, megmutatta annak egyréfzét, a’ mennyire az emberi fzem és erőtlenség e’ világon elfzenvedheti. Ebben az Urunknak fzíneváltozásában nem az volt a’ tsuda, hogy az Ő ditsösége kitetfzett, az or- tzája tündöklött, a’ ruhái pedig fejérlettek, hanem inkább hogy fogantatásától fogva egéfz haláláig nem volt mindenkor Hlyen állapotban. Mert ha Moyses az Istennel való negyvennapi társalkodásbol ollyan ditsőségbe öltözött, hogy fzarvak gyanánt sugározott ki a’ képéből a’ fényesség úgy, hogy rá sem nézhettek az Israel fiai, és ö kénytelen volt a5 képét betakarni (II. Moy. XXXIV, 29. 35.); Vagy ha az írás fzerint az igazak, kik a’ más világon di- tsöültt lelket foglalnak magokban, az Istennek fzí- nelátásátoí mint a’ tsillagok tündoklenek (Bölts. Ili. 7. Dán. XII. 5. Mát. XU!. 45. I Kor. XV, 4o—42. Filip, III, 21.) inkább kellett volna a’ megtestesültt Isten fiának, ki az isteni ditsöségnek fényessége, az örök világosságnak fejérsége , a mindenhatónak valóságos tijztasága (Zsid. 1,3. Bölts. VII, 25, 26.) fogantatásától fogva fzünet nélkül egefz testeben ragyogni nem tsak azért, hogy az Ö lelke léteiének kezdetétől fogva az Istennek fzínelátásávaí boldogít- tatott, hanem azért is, hogy az isteni és emberi terméfzete, isteni fzemélységben egy valónak öfzve volt kaptsolva (Ján. I. 18. III. i5, 52. XII, 26. XIV, 5. XVII, 24). Betakarta ö mindazonáltal a’ fényességét a’ mi gyarlóságunknak fedelével, hogy aha-
