Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

226

utolsó vatsorán, úgy éppen a’ mennybemenetele elölt is fzent Lelket ígért (Ján. XIV, 16. XV. 26, 27. XVI, i3. Luk. XXIV, 4g), a’ kivel Pünkost napján megajándékoztatván, idegen nyelvekkel fzól- lottak, tsudákat tettek, megrendíthetetlen erőbe öltöztek , fzámtalanokat tsak Jerusalemben is kerefz- fény Hitre térítettek, és ugyanazok előtt, a’ kik Jesust mint gonofztévot felfefzítették , Ötét a’ Prófétáktól megjövendoltt Messiásnak, és Isten fiának vallották , a’ kin kívül nints üdvösség; ’s azért mikor őket a* predikállásért tömlötzözték, velTzőzték, attól tiltották, nagy állhatatosan mind tsak azt vitatták, hogy inkább kell az Istennek, ki nékik a* pi édikállást megparantsolta, hogy sem az embereknek ergedelmeskedni; valamint azt is, hogy a’ miket láttak vagy hallottak , azokat lehetetlen nékik nem hirdetni ( Ap. Tsel. I—XIII.)

Minekutánna pedig az ö Apostoli faradságokkal Palaestinában már jó formán meggyökerezett a' kerefztény Hit, és új jelenésekkel is megintettek, fcrgyazt a’ Pogányok kozott is hirdessek ( Ap. Tseí. IX. X. XIII, 46.)," elfzélledtek a’ világra; és jóllehet, hogy nem határozta meg Krislus a’ nemzeteket vág}' helyeket, hanem Őket tsak egyátallyában a’ világra küldötte: ok mindazonáltal a’ jó rend végett, és mivel nem is lehetett kiki mindenütt, önkényt fogták fel a’ fzokást, hogy közülök kiki az Ö Apostoli hivatalijának gyakorlására, egy üdore bizonyos Orfzágot vagy nemz -tét válafztott és abban is középpont, és állandóbb lakás gyanánt, egy főbb