Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

Ki ne gondollya ezen a* napon fzent Dáviddá?, hogy drágalátos az Úr Jzine előtt az Ö Szentcinek halála (Zsolt. CXV, 15.); vagy fzent Jánossal, hogy boldogok a’ halottak, kik az Úrban halnak meg. Már mostantol fogva mondgya a’ lélek, hogy nyugodgyanak meg a munkáiktól, mert az Ó tse- lekedetik követik Őket (Schnappinger fzerint: boldogok ti halottak ezután, kik az Urban halnak meg, hogy az Isten lelkének bizonyítása fzerint a f öldi nyomorúságaiktól megnyugodgyanak; mert az Ö tselekedetek jutalma követi Őket) • és elleti felt nékik az igazság koronája, melJyet megád nékik az Ur a’ végső napon (II. Tim. IV, 8 ). Valamint ellenkezőképpen az istenteleneknek halálál, és ennek rettenetességét is emlékezetünkbe hozhattya ugyanezen örvendetes nap; mert ezeknek is megfizet az Isten az Ötselekedetik fzerint ^Sirák Xf, 28. Rom. Ií.

6.), és a’ jó tselekedetrknfk elmulatásáért örök átok örök kárhozat esik rájok Krislustol (Mát. XX V, 4i —

46.). Ki ne kiáltson fel itt Ráláara fzavaival: hallyon meg a* lelk'em igazak halálával, és legyenek utolsó dolgaim ezekhez hasonlók (IV Moy. XX111, 10)! Ám de a’ ki fzívböl kivánnya ezt, fzükség, hogy jóságos tselekedeteken, és fzent életen építtsen. így Icíz a’ mi halálunk is az Ur fzíne előtt drágalátos, és boldog; így halunk meg az igazak halálával; így lefz a’ felmagafztaltatott Szúz is az Ö foganatos könyörgéseivel hathatós fzófzóilónk; így fogjuk mindenkor üdvösségesen mondani: Ajfzonyunk Szűz

Ma184