Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 2. rész (Esztergom, 1824) - 10.473b

266

Rend fzerént tehát a5 fzentséges áldásnak is rit - kán, és tsak azon ajtatos gyakorlásnak végén, melly- re az Oltári Szentség ki volt téve, kellene történni ollyan formán, hogy a’ Pap fzokott füstölés után kezébe fogván a’ Szentségei, vele a’ nép felé forduljon , és fölötte egy nagy kerefztet húzzon semmit sem mondván ; mert a5 Szentségben jelenlévő Jesus Kristus maga az, a’ ki tulajdonképpen adgya az áldást (Tartsd öfzve Gáal 78. lap.).

Egyébiránt, minden áldásnak akár a’ Püspöktől, akár a’Paptol kézzel kell adatni ollyan formán, hogy a’ ki áldást ád , mennyen az Oltár közepéhez , tsó- kollya meg azt, forduljon a’ néphez, és mondgya: Benedictio Dei omnipotentis — A* mindenható I- stennek Atyának , Fiúnak, es Szent Léleknek áldása fzállyon reáitok , és mar ad gyón rajtatok mindenkor. Amen. Minő vagy ehez hasonló áldások formái már az Anyafzentegyház zsengéjében támadtak, és mindenkor nagy bötsben tartattak. Tsak azon legyen kiki, hogy istenes magaviseletével azoknak foganattyát az Istentől megnyerje. — Eddig az említett Püspök.

Mostanában a’ Püspökök az Istenifzolgálatok végén a’ Püspöki fzertartásos könyv fzerént így ad- gyák Szentség nélkül az áldást: elofzör a’ CXII-dik, azután a' CXXIII-dik Zsoltárból kivontt két verseket Sit nomen Domini — és Adjutorium nostrum — Légyen áldott az Úr neve, és A’ mi segítségünk az Úr nevében elkezdik, mellyekre a’ Kar vagy a’ nép Mostantol fogva és mind örökké, azután Ki a mennyet