Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 2. rész (Esztergom, 1824) - 10.473b

25

kár , hogy a* mostani megvefztegetett üdékben ner mellj rendetlen emberek, az önhafznokat kereső Kereskedők, és Tsaplárosok az Egjliáznapját dob- zódás (Bacchus) ünnepére átváltoztattyák.

Az Anjafzentegjház, mikor ezt az ünnepet be-» hozta, arra tzélozott, hogy az ö híveit a’ Templomok fzentségére, és egyfzer’smind arra a’ tiíztelet- re , alázatosságra emlékeztesse, mellyel az Isten házában forgolódniok kell. Valahányfzor a’ Templomba lépünk, de leginkább Egyház napján kössük a’ fzi- vünkre, hogy akkor véghetetlcn jó, bölts, hatalmas, egyéb tökélletességü valósághoz járulunk, mikor Templomba menünk, kinek köfzöni az egéfz termé- fzet az ő léteiét, fzépségét, rendét, állandóságát; kitol függ az életünknek legnagyobb és legkisebb viízontagsága; kinek egygyetlenegy fzándéka az, hogy Örökké boldogullyunk. Ezen gondolatra illendő indulatok: tifztelet, tsudálkozás, alázatosság, bizodalom, fzeretet, magunk elfzánása fzokták a’ fzi- vünket elfogni, és akkor a’ Templomban az imádságunk okos elmélkedéseknek terméfzetes következése, és nemes érzéseknek kifejezése, a’ Templomon kívül pedig a’ gondolkodásunk, és életünk mód- gya ugyanazon indulatokkal megegygyezo istenes , és erköltsös, így az egéfz Istenifzjolgálat vagy más ajtatos gyakorlás Isten előtt kedves, nékünk pedig iidvösséges lefz. Hlyen érzések, és indulatok híjával hafzonlalanul járunk a’ Templomba, minden reli- giói tét, mellyet ott végzünk, minden térdhajtás, és mely verés sikereden. Az engedelmesség, és híva-