Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 2. rész (Esztergom, 1824) - 10.473b

ságának nagy voltából a’ bűneinktől, az ördög rabságától , és az örök kárhozattól megváltott, és a’ kegyelmébe fogadott: de annyiból megint minden gyá- fzos napok közül legsiralmasabb, hogy a’ bűneink undokságáért, hafzontalan por’s hamu fzolgákért, az Isten fia emberi terméfzetben gyaláztatott, ostoroz- tatott, koronáztatott, fzitkokkal, és sebekkel megterhelve a’ kerefztre fzegeztetett, és rajta meghalt. Azért az Anyafzentegyház ma minden kedvét tsak a’ legmélyebb fzomorúságban, és fzívepefztő gyáfzos fzertartásokban leli.

Amott az öreg Oltár egy igen közönséges abrofzfzal bevonva tátva tartya a’ fzent fzekrényt (tabernaculum) , mellyben Kű'is tusnak nem eleven teste, az Oltári Szentség, hanem fekete ruhával, vagy pofztóval bevontt fefzület, a’ kerefzthez fzege- zett holt teste áll. A’ gyertyák nem égnek az Iste- nifzofgálatnak kezdetén, és még az egyébkor fzün- telen égni fzokott örök világ, vagy lámpás is elójtva van, mert a’ világ világossága elójtatott ma a5 ke- refzten. A’gjáfzos fzolgálatban eljáró Pap fekete ruhában, mint a’ halottas pompánál fzokás, mihelyest az Oltárhoz érkezett, annak garáditsainál minden Assistenseivel és Ministrálóival egygyütt egéfz testtel földa e borul, és legmélyebb alázatossággal, és fzívkeserüséggel elméjében forgattya az Urunk fzen- vedését. Mikor az Oltárnak ball fzárnyára felmegy, minden titulus nélkül két letzkét olvass, mellyek közül az első Oseás Prófétából (VJ, i—6.) azt ad- gya elő, hogy a’ Zsidók wyomorúság által térnek

aí

Í75