Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a
76 liem tartották magokat a’predikálástol feloldoztattak* nak, hanem Ők is fzóllottak a’ néphez; a’ mi annál könnyebben megeshetett, minthogy a’ közönséges nyilvánvaló Istenifzolgálatoknál többnyire két három Tanítások is tartattak, mellyek egyíigyűek, és rövidek, néha minden elógondolkodás nélkül mondattak, de egyIzer’smind velősek, érdeklők, és lelki kenettel tellyesek voltak. Az illyen rövid Tanítások a’ Görögöknél ofjLikia», Xóyct] a’ deákoknál pedig Tractatus, Sermo, néha Disputatio, későbben Prcdihá- tzió név alatt Ösinéretesek. Azon Templomokban, a’ mellyekben az alrendéi Papok a’ Püspöktől külön tartották az Iste- nifzolgálatot, éppen hallatlan dolog volt, hogy a’ Plébánoson kiviil más valaki prédikált volna. Melly kötelességnek örökké fzentnek kell maradni; mert az illendŐsség , és igazság hozza magával, hogy a’ ki fzeinéiyes tulajdonságiért a’ nyilvánvaló jeles Tanítói hivatalra válafztatott, és azért fzükséges élelemmel megajándékoztatott, fzemélyesen is feleilyen meg hivatallyának. Öromestebb is halgattya a’ nép annak fzavát, a’ kit magának lelki kalauzul válafz- tott, a’ kinek életét, gondolkodása, és előadása módgyát megtanulta, a’ kinek Ő mint lelki nyáj tulajdona, a’kiről tudgya, hogy a’ jó Páfztornak példája fzerént a’ lelkét (életét) tartozik a’ nyájáért oda adni. De jobb foganattal is fzóllhata’ tulajdon páfztor mint az idegen, vagy a’ segéd béres mert amaz ös- meri a’ juhait, ezeknek jó és rofz erköltsit, bal ítéletit, es fzokásit, hibáit és gyarlóságit, ’s ezekhez al-