Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a

fzent Dávidnak XClV-dik Zsoltárát és Zacharias Papnak énekét énekli. Az elsőben a’ jelenvaiók az Isten ditséretére buzdíttatnak, ki minket mint a’ legelő juhokat ápolgat, és kinek kezében vannak életünknek minden vifzon tagsági, határi; egyfzer’smind pedig arra is megintetnek, hogy vigyázzanak magokra, hogj- a’ bizodalmatlanságért, és megátalko- dásért ki ne rekefztessenek az örök hazának nyugo* dalmábol, mint a’ pártos Israeliták a’ Kánáan föl-* dének birtokából. A’ másikban pedig áldottnak magafztaltatik az Isten, ki az Őkegyes igéreti fzerént eikiildötte már a’ Megváltót, ki által a’ setétségben lévőknek világosság támadott, ’s azért ö benne hely - heztessék a’ bizodalmokat.]

Az ének után a’ Pap Kyrie eteysón fzavakkal a’ holtt fölött az Isten irgalmasságához folyamodik, és midőn mindnyáján egy Mi Atyánkot mondanak, az alatta’ holtt testet fzenteltt vízzel meghinti, és tömjénnel megfüstöli. A’ fzentellt víz , a’ mint már ez előtt is gyakrabban mondatott, az erköltsi tifztlóságnak , vagy pedig a' penitentzia könnyeknek a’ jelképe, a* füst pedig az imádságunknak, és jótetteinknek illattyát példázza, mellyeket a’ megholtlaknak üdvösségére válni kívánunk.

Egynéhány versek után a’ Pap két imádságot mond : az elsőben valamint az előtte való versekben is a’ boltinak az Istentől irgalmasságot, örök életet, és a’Szentek társaságában való réfzvételt kér: a’ má- síkban pedig, hogy engedgve az Isten, ki az Angyalok, és emberek lifztit tsudálatosan fzokta elintéz*

T t

057