Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a

nek mostani elrendelését fzent Eleucharms Raven«- nai Püspöknek, és Pál Diakónusnak tulajdonfytyák. A’ Szerzetesek minden Zsoltár után egy Letzkét olvastak ; azért még most is a’ kilentz Zsoltáréi Malu* finomban ugyanannyi Letzkék olvastatnak. A’ melly Szerzetesnek a’ Letzkét olvasni vagy énekelni kellett, az az Apátot, vagy annak nem jelenléiében más jelenlévő Elöljárót megkérte, bogy valamellyik- kel a’ jelenlévők közül néki áldást adasson; e’ végre mondotta: Jube domine benedicere, — parantsolly Uram áldást adni; a’ melly kimondásban nyilvánvaló hogy a’ domne fzó domne helyett van: de ezzel tsak akkor éltek, mikor az áldást egyenesen az Istentől kérték, kit egéfz fzóval dominusnak Úrnak neveztek. A’ Pap, kit az Apát vagy más Elöljáró áldásadasra kinevezett, alázatosságból nem maga nevével adta azt, hanem a’ végeit az Istenhez folyamodott. Innét vannak még most is az egyházi Szolos- mában annyifele áldások. A’ Letzke pedig addig tartott, meddig az Apát vagy más Fellyebhvaló a* megfziinésre jelt nem adott, és akkor az Olvasó azt e’ fzavakkal fejezte be: T/i autem domine miserere nobis — te pedig Uram irgalmazz mi nekünk ; a mire a’ Kar Deo gratiast—Ffála Istent felelt. Min* den Letzke után a’ Szerzetesek valami keveset imádkoztak, ’s azért még most is a’Karnak kétfelé egymást felváltva bizonyos verseket, es feleleteket Re- sponsoriumokat mond; a’ mint ezt már Aranyfzájéi (zent János is az Ö Papjainak meghagyta. Szent Beijedek Apátur pedig minden harmadik Letzke után

mon-