Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a

303

elválást, a' halált Lékével, ’s nyugodtt elmévei eíj tűrje. Ha vétkekben vagyon , megbotsdttatnak neki ; az az: a’ vétkeknek maradéki eltöröltetnek Mert noha a' bűnök botsánattyának megnyerésére mellyeket a Kerefztség után elkövettünk; Kristu Urunk a’Penitentziatartást rendelte, mellyet a' betegnek is az utolsó Kenetnek felvétele előtt fzokás e fzükséges feladni *): még is valamint mikor a’ be tegségböl kigyógyul valaki, jó darab üdéig minden tagjában bádgyadtt, és erőtlen; úgy mikor a’ bűnös a’ Penitentziatartás által az Ő lelki betegségéből fel lábad, marad benne bizonyos lassúság, lankadtsá:; a’ jóra, kéfzség pedig és gyorsaság a’ rofzra , a’ mi az eredendő, bűnnek okozattya ugyan , neveltetik mindazonáltal a’ tselekedendo bűnök által is, mel- lvekbol a’ Penitentziatartás Szentségében kitifztu- lünk; így hül bennünk az Isteni fzeretet, fogyatko- «

zik

*) XI-dik fzázadig az utolsó Kenetet a’ Gyónás után az Oltári Szentség előtt fzokták feladni í XÍII-diktol fogva pedig ezután, minthogy valamint a’ Bérmálás a’ Kerefztségnek befejezése, úgy az utolsó Kenet is befejezése a’ Penitentzia Szentségének, sót u? kereízténv ember életének, mellynek fzüntelen penitentziánakkell lennie; azért a’ régi Kerefztények, fzent Miírton példája fzerént, hamuval meghintve, és penitentzia köntösbe ^cilicium) -öltözve, vagy legalább ezekkel terített földre feküdve vették fel az utolsó Kenetet. Aregius Wapinci, Herifridus és Guilelmus Antissiodori, Dé- mény Péter Ostiai, és Máté Albani Püspökökről, sót világi Fejedelmekről is olvassuk, hogy így múltak ki a’ világból (Martene de anticp rit. T. I. lib. 1. e. 7.)