Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a

361 Az Utolsó Kanét. Valamint a’ többi Szentségeket úgy az Utolsó Kenetet is Kristus Urunk fzerzette, és ezzel is fze- retetét, és üdvösségünkről való gondoskodását meg- bizonyította. O tudniillik meg nem elégedett azzal, bogy életünknek minden üdéjéhez alkalmatos efzko- zöket rendelt, mellyekkel az üdvösségünkre hafzno- san élhetünk: hanem még az életünk végére is bá- torságos egy védpaizszsal akart meggazdagítani. Tud­ta Ő, hogy akkor az ember fzívében a’ vidámság, elevenség, bátorság, örvendetesség helyét az aggó­dás, búsulás , félelem, fzomorúság foglallya el; tud- ta, hogy az embert sokfzor véletlenül lepi meg a’ halál, nem is hagy néki iidot, hogy a’ bűneit előre jól megvizsgálhassa, és egéfzen meggyónhassa; tud­ta , hogy ötét a’ halálfélelme megrémíti, a’ követ­kezendő Ítélet ellsiiggefzti, a’ betegségnek fájdalmi pedig a’ viaskodásra képtelenné tefzik; tudta, hogy mindenféle késértetek inegtámadgyák, és abban az utolsó fzempillantatban, mellytöl az embernek örök­kévaló élete legtöbbet függeni lálfzik , megfzédít- hetik; ’s azért leginkább akkor fziikséges az ben­ne az Isten kegyelmében és irgalmasságában való bizodalmát felindítani, néki a’ békességes tűrésre, önmagának az Isten akarattyába való elfzánására bá­torodni, a’ hitben, reménj^ségben, fzeretetbenmeg­erősödni , hogy, ha talán a’ kimúlásának meg kelle­ne történni, akkor kéfz legyen a’ lelkét a’ mennyei Át­45. §.

Next

/
Thumbnails
Contents