Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a
2S0 eröfzaktétel. 7. Szántfzándékkal való gyilkosság, 8, Hamis pénzverés. 9. A’ Szülőknek megverése vagy meg ütése. 10. Az Agyastartás, a’ mig az ágyas ci nem botsáttatik. 4°. §. JÍz Oltáré Szentség. Szokásban volt hajdan a’ Zsidók vendégségeinél , hegy a’ barátság poharát, mint a’ fzoros egy- gyesscgn.ek , és /kereteinek jelképét az egéfz társaságon körüljártatták ; valamint egyáfallyában nálok a’ barátságnak jele volt, mikor ketten hárman egy falat k em ér mellett azonegy pohárból ittak. Jesus ezen napkeleti fzokáshoz alkalmaztatta magát az utolsó vatsorán hanem az ő küldetésének felséges tzéllyához képpest illendően ; aJ mint ezt fzent Lu- kátsnak XXII, i4—18. is kivehetni, Minekutánna ezen vatsora alatt megette volna a' Tanitványival a’ húsvéti bárányt, melly addig is az Ö halálát elö- legesen példázta, újra vévén a’ kenyeret, és a’bort, megáldá , a’Tanítvánvmak adá, hogy költsék el mind a’ kettőt, mondván: Egyetek ebből, mert ez az én lestem , melly ti érettetek adatik; és igyatok ebből mindnyájéin, mert ez az én vérem az Uj Testamen- tomé, melly sokakért kiontatik a bűnök botsánál- tyára. Ezt tselekedgyétek az én emlékezetemre (Mat. XXVI, 20—28. Mark. XIV, 17—24. Luk. XXII, lej, 20. I Kor. XI. —25.). Szent Jánosnál is illyen parantsolatot hagyott: Bizony bizony mon-