Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h
456 Vildgo sit á soli az örökkévalóságról. Negyedik Elmélkedés. Kedveseink viszont meg találása. Luk. 23: 43. Imádlak tégedet én Istenem! Ila bár mindent el kell is vesztenem ; El vehedd a’ mik tsak tőled jönek. — El tűröd liiven a’ gonoszokat, Benned lelik a’jók gyám-attyokat, Nem örülsz kinján a’ szenvedőnek. — El veliedd, el vehedd ditso lélek, Mert mind a’ tiéd , a’ mit szemlélek E’ földön; el vehedd óh mindenem! Ki szoll igy: „Nyílj meg“ a’ temetőnek? Vagy: „most szülj.“ Ki szoll igy, a’ szülőnek? Tsak egyedül te ; óh én Istenein! — Tiéd minden! én hát mord bánatom Könnyével szemeim nem áztatom, Mert semmi vagyok én te melletted. — Tudom, hogy engem is majd fel veszel, ’S égi kedveseim mellé teszel, Mert a’ hűséget el nem vesztheted. — "Verezzetek , oh vérezzetek szivemnek mély sebei! újuljatok ki kedveseim halálán való keserves fájdalmaim! szent fájdalmak vagytok ti! Szolhatok én az élokhez, Js ártatlan barátsággal enyeleghetek azokkal; de hát az én kedves halottjaimnak ugyan mit adhatok, aJ kiknek hamXXXVIII.
