Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h
Meg jutalmazás van a5 te végetlen birodalmadban , óh világok ditsoséges ura ! telkeknek attya, Js meg itélo bírája! Én is el veszem hát tőled vagy jutalmamat, vagy büntetésemet. Az örökkévalóságban lejendo aratásom végett vetek most én eJ földön. Meg halok ugyan én, de nem szünök meg mind örökké lenni. És ugyan miért halaványodok el ezen gondolatra? Meg halok én, és kevés idő múlva közönségesen ezt mondják rólam : megholt; egynéhány esztendők múlva pedig egészen is el felejtenek engemet ember társaim, mint azokat aJ sok ezereket, aJ kik már előttem meg holtak. De te óh telkeknek attya! nem felejtetted el ezeket is. Még most is a’ te teremtéseidhez tartoznak azok; élnek mind eJ mai napiglan, és aJ te gyermekeid azok. Te vezérletted Őket előttünk esmeretlen úton aJ tökéi] etességre, midőn eJ földön aJ fájdalmakat és örömöket nekik útmutatókká rendelted. En is vagyok és leszek még akkor is, mikor az élők öszve omlott hamvaimon járkálnak, és bizonyosan nem felejtkezel el rólam. AJ te gyermeked vagyok én akkor is, mikor ki költözöm vándorlásom töredékeny sátorából. Igen! aJ te gyermeked! óh de miilyen szerentsétlen! Önnön bolondsága által el veszett gyermeked ! örök kárhozatra méltó, Js aJ föld tsekély örömein örök veszedelemre el adatott; lelkem gondatlansága Js el velemedetsége miatt tőled, Js aJ tökélletes lelkektől messze számkivettetett! jaj nekem, ha soha se nevezhetem halálomat hozzád való menetelnek jó atyám! Jaj nekem, ha tökélletlensé- gem örökre el záró mélység lesz ott lévő szerelmeseim és én közöttem! Ah, minden tetemim reszketnek. Ah, ha minden földi örömeim el enyésznek halálos á- gyamnál, nem zöldell é fe!ém aJ boldogabb világ 454 Világositások az örökkévalóságról.
