Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h

szemeim előtt, a3mellyeket képzelődő tehetségem tündéres álmaival ékesítettem fel.

Istenem! a3 mit én gyermek koromban jövendőnek mondottam, már most azt el múltnak kell neveznem! pályámon messzire elhaladva állok most itten. Oh talán, de hiszen ki tudja azt? többet töltöttem már el életemből, mint a3 mennyi még hátra van. És ugyan, életem ezen le. folyta alatt mit szerezhettem ? mennyire gyarapodhattam ? óh melly nagyon tsekély az „ a3 mit nyertem, ahoz képest a3 mennyit reménylettem! miért nem maradhattam úgy állandóan, a3 mint voltam valaha?!

Hova lettek kedves jádzó társaim, a3 kikkel az élet tavaszának boldog örömeit meg osztottam? fel serdültek, fel nőttek azok, és más emberekké lettek , minta3 mint gondoltam. Sokan nagyon messze vannak én tőlem , 3s tál ám nem is jutok soha is eszekbe. Sokan pedig , egyik korábban, másik későbben, a3 halál birodalmába szállottak, a3 hol egyszer majd én is elfogok nyugodni. Mások ugyan azok közül közel élnek hozzám , de olly igen külömbözik azoknak ízlése, gondolkodások módja, sorsa, 3s foglalatossága az enyimektol, hogy tsupa idegeneknek kell lennünk egymás mellett. Oh éppen nem azok ezek., a3 kikkel olly boldog életet éltemén valaha; már nem az a3 világ ez, a3 miben én hajdan elragadtatásig örvendeztem. Nem ragyog ez az én szemeim előtt ollyan bájoló színekkel, mint ez előtt; semmi ditsöség , semmi pompa nem bájolhatja 3s élesztheti úgy az én szívemet most, mint régen, a3 mikor minden tse- kélység j aprólékos ajándékotskák, a’ leg nagyobb gyönyörűségeket szülték bennem.

Voltak mind barátim, mind barátnőim. Nem voltam soha el zárt magánosságban. Szerettettem

A’ keresztyénnek az urra való örvendetes ’s a’t. 253