Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 6. (Buda, 1830) - 10.413f
88 tsül valamelly embert, mivel az Kafholikus, vagy a Római Anya-Szent-Egyház kebeléből való. Nem lehet azt tagadni, hogy igen kevés ember van ollyan, aJ ki részre hajló nem volna. De vallyon tsekélyebbé lessz é aJ gyengeség, vagy igazságtalanság annál fogva, hogy sok emberben meg van az? Nem aJ köznéphez tartozunk é úgy, ha nem ollyan ruhában járunk ugyan, mint az, de ugyan azok aJ bal vélekedések vágynak bennünk, aJ mellyek aJ között uralkodnak? Nem kell é aJ mindentudó Isten előtt, polgártársaink előtt, sőt mi magunk előtt is meg szégyenlenünk magunkat, ha azt meg gondoljuk, melly tisztátalan kút-főből származik aJ mi itélet-tételünk, Js melly részre hajolva Ítélünk, holott pedig szeretnénk azt, ha jó szivú és értelmes embereknek tartanának. Néha aJ haszontalan képzelődés , néha az i- rigység; most aJ barátság, majd ismét az alattomos gyülolség tesz bennünket részre hajlókká ? Mindenkor pedig aJ magunk szeretete indit arra, hogy eggyik embert ditsérjük, aJ másikat gya- lázzuk, holott pedig azt szeretnénk, hogy részre nem hajlóknak tartsanak bennünket mások. Már tsak annak meg gondolása is, hogy ellenkező vélekedéssel volt valamelly dologról hajdan valaki, mint mi voltunk, arra indit, hogy igazságtalanul Ítéljünk arról, vagy annak gondolkozása módjáról , vagy pedig szándékáról. Ugyan ki számlálhatná elő mind azokat aJ titkos okokat, aJmellyekre nézni szoktunk, aJ mi itélet-tétele- inkben ? Hányszor történik az, hogy tsak azért ítélünk vaktában igy vagy amúgy, mivel mások is úgy ítéltek? Holott pedig meg lehet, hogy nem aJ leg jobb tzélból Ítéltek azok úgy: de mivel nagy tekintetek van azoknak mások előtt , azt gondoljuk, hogy majd nekünk is ollyan nagy teRészre hajló indulat ’s a’ t.