Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 6. (Buda, 1830) - 10.413f
79 utánna igen terhes betegségbe estek; úgy azt is sokszor láthattuk már, hogy minekutánna az okét környékező veszedelmes betegségen által estek az illyenek 5 hajdani vidámságok, és békesség szeretések azonnal helyre állott, és hogy aJ ki meg gyógyulása előtt békételenkedo és tzi- vakodo volt, meg gyógyulása után mindenek eránt nyájassá, és barátságossá lévén, úgy látszott, mintha egészen uj emberré lett volna. Ha pedig már régtől fogva tapasztaltad azt, és ifjúságodbéli barátidnak és esmerŐseidnek régi szemre hányásaikból észre vetted, hogy indulatbéli hajlandóságaidban és gondolkozásod módjában bizonyos békételenség, fel lobbanó heveskedés, veszekedésre, és másokkal öszve nem férésre való hajlandóság uralkodott már régtől fogva, ha már régtől fogva tapasztaltad, hogy alattomos kevélység volt az, aJ mi tégedet mások e- ránt magadat rá tartóvá tett, és békételenkedo- vé, mihelyt azok a3 te kívánságaidban, feltételeidben és vélekedéseidben veled ellenkeztek, — szerentsétlen! úgy inkább szánlak, mintha testiképpen volnál beteg. Mert ezen hibát gyökerestől ki irtani nehéz dolog. AJ te rossz szokásod még akkor is újra elő kerül , még mikor azt gondoltad volna is már, hogy azon erőt vettél. Hanem Barátom! ha igazán sokat tartasz magadról, — tudniillik, ha tudod azt, hogy mindenre rá veheted magadat, aJ mire akarod, még úgy nem lehetetlen aJ gyozedelem; még úgy lehet aJ felöl reménységed, hogy még meg éred azt, hogy minden esmeroseid szeressenek és be- tsüljenek. Még boldog és szerentsés lehetsz! Tsak. hogy azon tökélletességekkel és jó tulajdonságokkal, aJ mellyek egyébaránt benned vágynak, kösd öszve azt aJ tiszta nyájasságot, azt az alázatosságot, azt aJ szelídséget, és aJ mások hibáisí senkivel öszve nem férő.