Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 6. (Buda, 1830) - 10.413f

547 ben tehát ollyan munkáit látjuk az emberi lélek­nek, a9 mellyek egy átalíában nem függenek a' külső érzékenységektől. De tulajdonképpen nein is a9 szemek azok, a9 mellyek látnak, nem a9 fü­lek azok, a9 mellyek hallanak, hanem a9 lélek lát és hall az érzékenységek által, a9 mellyek a* testnek egész felső színén, és azon érző eszközök felé meg kettÖztetye terjednek el, a9 mellyek ál­tal megyen véghez a9szaglás, tapintás, hallás, ízlés, és látás. Sőt tudjuk azt is, hogy vágynak ollyan forró betegségek , a9 mellyekben az egés- séges ember némünéműképpen közölheti a9 be­teggel a9 maga élet erejének egy részét, és hogy mennél több ment által az Ő élet erejéből a9 be­tegbe, annál nagyobb hatalma lessz néki arra , hogy a9 maga akaratjánál, és gondolatánál fog­va a9 betegnek akaratján, és gondolatján ural­kodjék. A9 tapasztalás tehát bizonyságot tészen arról, hogy a9 lelkek szoros egybe köttetésben vágynak egymással, és hogy eggyiknek azok közzül nagy ereje, és hatalma lehet a 9 másikon, ha szinte testi eszközök nem járulnak is ahoz. És ennyiben az is, a 9 mit mi előre való meg érzésnek, előre való meg mondásnak, 9s több e9 félének neve­zünk, nem éppen ollyan dolog, a9 mellyet kép­zelni sem lehetne. De mindazok a9 kétségbe hozhatatlan tapasz­talások nem egyébről tesznek bizonyságot, ha­nem hogy az emberi lélek bizonyos nyavalyák­ban igen nagy észre vevő tehetséggel bir, azt el­lenben éppen nem bizonyítják, hogy a9 maga testén kívül lévő más testekre is ki terjedne a9 léleknek ereje. A9 lélek nem testi, hanem lelki .dolog, és tsak a9 maga teste által munkálkodhat tik más testekbe. Következésképpen az illyen némeliy dolgoknak előre való meg érzésekről As Halottak meg jelenése, ’s a’ t. u

Next

/
Thumbnails
Contents