Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 4. (Buda, 1829) - 10.413d
Az önnön e smér et. 49 Tsak az ön - esméret vezérli az embert ember társai helyes esméretére; az emberek esmérete ád pedig nekünk olly embereken való hatalmat 5 mellynél fogva mi Őket fel tételeinkben meg egyezőkké tehetjük. Kinek kinek szivén fekszik az, hogy aJ körülötte lévőkbe bé folyása legyen. Akár nagyobb, akár kissebb legyen ez aJ bé folyás, tulajdon boldogságunkra nézve mindég el múlhatatlanul szükséges az. Mert hogy állhatnánk fen aJ mások Segítsége Js jó akaratja nélkül ? *S hogy akarnánk polgári öszve köttetéseinkben is munkálódni, aJ nélkül, hogy tzélunk elő mozdítására több embereket tettünk volna hajlandókká ? Tsak az emberek esmerése tanít meg bennünket azon eszközökre , mellyek által azoknak érzéseiket meg indíthatjuk Js magunknak meg nyerhetjük ; ez tanít meg azon akadályok el hárítására, mellyek polgár — társaink elő terjesztéseikben leg jobb tzélja- inknak is titkon gyakran utjokban állanak. Önnön esméretünknek olly szélesen ki terjedő hasznai vágynak egész életünkre, sőt az örökké valóságra nézve is, hogy annak minden keresztyén leg kedvesebb foglalatosságának kellene lenni, aJ kinek az, hogy halhatatlan lelkét már itt eJ földön aJ tökélletesség felsőbb pontjára emelje, valóban szívén fekszik. Hogy tökéletesítheti pedig az ember az Ő lelkét, minckelötte tudná, hol kezdje el ezen fontos munkát? Hogy kívánhat az tökélletességet aJ lelkek örökké való országában, aJ hova hívja Ötét halála órája, ha nem volt kedve Js akaratja arra, hogy itt alatt olly jó, olly tiszta, Js olly nagy legyen, aJ miilyen tsak lehetett ? De minden kezdet nehéz ; következésképpen az ön-visgálódás is. Gyakran el fáradunk abban s gyakran el mellőzzük azt, tsak hogy lelkiesméIV. Rész. . 4
