Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 4. (Buda, 1829) - 10.413d

Az Is ten út a i.

223

nek magunkat; meg elégedvén azzal, aJ mink van, aJ jövendőt rettegés nélkül várjuk; ne ragaszkodjunk nyakason többé aJ mi kedves kívánságainkhoz, hanem előre győződjünk meg aJ felöl, hogy akár bé telyesednek azok, akár nem, mindég az Isten szeretete Js az Istennek aJ mi Javunkról való gondoskodása telyesitette bé vagy tette semmivé azokat.

Igen is nagy, örökkévaló, belts Atyám, igen is mindenben meg nyugszom, akármi essék rajtam Js aJ mit felőlem és kedves hozzám tartozóim felöl el végeztél. A* te kezedhez fogódzom, Te mindég jó úton fogsz -engemet vezérelni. JS akármelly ösvényekre vezetsz is, óh leg főbb jóság, mind az én boldogságomra visznek azok engemet. De nem gazdagság, méltóság , tekintet és földi hatalom ez aJ Boldogság — mert mit érnek mind ezek végre, ha talám kevés esztendők vagy hónapok múlva már halottá kellene lennem? — nem, fovebb, Js örökké való Boldogság az — lelki Boldogság az.

Azért ékesíted te fel, óh jóltévo Teremtő ezt aJ világot annyi bájoló kellemetességekkel, hogy mi azokban aJ te jóságodat meg esmerjíik. An- nakokáért gyakran tövisekkel tellyesnek kell aJ világnak reánk nézve lenni, hogy ne ragaszkodjunk egészen hozzá, hanem hogy mintegy vissza taszittatván tőle, magunkról ismét emlékezzünk meg, hogy nem Ö hozzá, hanem egy fovebb élethez tartozunk.

Azért aJ ki lakozik aJ felséges Istennek rejlőkében , aJ mindenható Istennek árnyékában nyugoszik. Azt mondom azért én az Urnák: Én oltalmam vagy és én erőségem, én Istenem, Ö benne bízom. Az Ur az én oltalmam s a5 felséges Isten az én menedék helyem. Sóit. 91. 1. 2. 9. '