Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 1. (Buda, 1828) - 10.413a
3 Eggy magányos pillantatot keres Ő, mellyben az Ő lelke egészen magánál legyen. Felemeli lelkét a3 mindenható Atyához, és az 6 véghetetlen szere te téhez. Szája rebegi ki szivének háláját. Ezt mondja : Nem vagyok méltó minden te irgalmasságodra, szerzetedre és hűségedre s méllyét cselekedtél én velem. Mert hogy vagyok, és valamivel birok, Te tőled vagyon! — Te vezérlettél-által engemet ezer veszélyeken, mellyeket még csak észre sem vettem. Jelen valál, midőn szükségem és elcsiiggedésem a3 legfőbb grádicsra hágott. Te vigyáztál reámés az enyéimre, midőn hibáztunk. 3S a3 mi rajtam történt az elmúlt esztendőben, érzem, hogy javamra történt az; a3 mit pedig még most által nem láthatok , hogy igazi jómra történt úgy, azt meg fogom tanúlni érteni jövendőben. Mert ez a3 szent rend, mellyel a3 világot igazgatod, bölcs, csudálatos , és azoknak fentebb nemű boldogságokra van intézve, a3 kiket teremteni akartál. — Úgy vagyon, én is e3 szent világ -rendhez tartozom, melly örökké való és ro- molhatatlan, mint Te ; én is mint tag ebbe számiáltattam Te tőled. 3S még a3 szomorú történetek is, ha bár azokat nem önnön vigyázatlanságommal vontam is magamra, azok a3 történetek is, a3 mellyeket el nem háríthattam, a3 mellyek alatt szívem vérzett-még ezek is öröktől fogva bé valának szőve a3 Te világ-rendedbe. 3S a3 mit Te cselekszel, jól van cselekedve! Oh Isten, kimerithetetlen kegyelmű Istenem! oh Atya, megnevezhetetlen, kibeszéllhetetlen jóságú Atyám! ne hagyj-el soha engemet! Ne hagyj- el soha engemet, és az én szerelmeseimet! Ne hagyj-el minket, midőn hibázni találnánk is. A3 Te gyermekid tévelyégnék ; de sírva térnek ismét vissza mind annyiszor a3 Te irgalmasságodhoz. Új . esztendei elmélkedés.
