Ángyán János: Halotti predikátziókra való rajzolatok (Pest, 1816) - 10.361

— 114 —

XX.

Mivel vigasztalhatják a kegyes öregek magokat.

Sz. Letzte LXXI. Solt. 18. Az én vénségemig, és az én megöszülésemig ne hagyj el óh Isten engemet.

Valamint egy része sintsen ollyan az életnek , a’ mellyet az Isten minden gyönyörűségeiből megfosztott volna ; úgy* mindenik- nek megvagynak tulajdon terhei és bajai. Az ifjúság vidámság’ ideje ; de mennyi veszedelmekbe ejtheti az ifjakat, az ifjúsággal ösz- veköttetett gondolallanság, és szelesség? a’ tövisről is rósát szed gyakran az ifjú — hanem az is igaz, hogy az ifjúi érzékeny szivén sokkal méllyebb sebet ejt a’ szerentsétlen- ség , mint a’ hajlott idejű emberekén ’s a’ t. A’ meglett emberek előtt van felnyílva az igazi Örömöknek , a’ hasznos munkálkodásokat követő Örömöknek kútfeje; de bezzeg ekkor kell ám az emberi munkás élet’ delének sütős melegét hordozni— ’s a’t. — Az öregségről is— igaz ez - Ennek is megvagynak az c tulajdon örömei — Az élet’ hoszszas munkás napjának haszonnal való eltöltéséből •— az örök boldogság'közel léiéből származó örömök ; de megvagynak ennek bajai is - még pedig emberi módszerént szólván - számosabbak és terhesebbek ezek, mint az élet egyéb részeié — Itt van hát az embernek, legnagyobb szűk-égé ollyanra, a’ mivel magát vi-