Tóth Ferentz: Homilétika (Győr, 1814) - 10.247

nattól, Örömtől, Keserűségtől, Szánakodástól vett okoskodásoknak itt van helyek. Vallásból vett indító okokkal úgy hajtatik az Akarat, ha a’ Próféták’és az Apostolok’ irá- rásaiból eleibe tétetik, a’ Hallgatóknak , hogy ezt kivánja az Isten mint fó Törvényadó, — ez az Ó akaratja , — ezért Ígért ö örök Idvessé- get, ezért pedig kárhozattal fenyegette-meg az embert. — Utoljára, ha a’ Kristus’ példájánál fogva-is kötelezzük Hallgatóinkat a’ jó és Szent életre •, úgymint a’ kit nekünk követnünk kell. Fii. 5: i. Pét. 2: 21 Mind ezen indító okokra nézve pedig meg kell tartani, hogy ha máso­kat megakarunk indítani, magunk induljunk- meg elöfzör. Illyenkor a’ fzív dolgozik egye­dül ; azért-iS a’ Concordántziának, Commentá- riusoknak V a’ f, itt hafznát nem vefzfzük. lxvii. §. Mi a' Feddodzo Predikátzió ? — fzükséges-e az? — mitsoda Regulákat kdl itt megtartani ? Sokfzor megesik, hogy a’ Tanító az Építő Predikátzióban feddodzik , dorgdlo'dzik. Mikor ugyan-is látja 6, hogy a’ Hallgatók közt vala- melly bűn vagy balvélekedés igen nagy erőt vett, és fél, hogy a’ rofzfz példaadás által, na­ponként többen többen romlanak el ; tehát kü­lönösen ki kél az ellen a’ bűn ellen, és annak gyakorlói ellen \ eleibek terjefztvén érzékeny és megindulással tellyes befzédben annak á’ bűnnek otsmányságát és vefzedelmes voltát, melly Ó köztök már fzembetűnőképpen elha­talmazott. Az illy Predikátziót Feddodzo, vagy Dorgálódzó Predikátziónak hívják. Szükséges a’ FeddŐdzés és dorgálódzás a’ Pre­dikátzióban : mert az által a’ Prédikátor’ tzél- jának elérése efzközöltetik , melly a’ Hallgatók’ jobbítása. — Ezenkívül az Ekklésiai Felsősé^ Isteni igazgatásból a’ Tanítóra bízta valamelly 214 Synthétika Predikátziók.

Next

/
Thumbnails
Contents