Boros István: Szent érzések' óltára emeltetett magános Isteni-tisztelet végett, az Istent, kegyességet, halhatatlanságot szerető keresztyén hitvallásbéli minden felekezetű hívek' lelki-boldogításokra (Kassa, 1836) - 10.238

— 23

Istennel való beszélgetés.

Legjobb ’s leggondosabb atya! tereintője 's boldogítója mind azoknak, mellyeket teremtettél ! itt egy nyomorult halandó buz- gólkodik előtted, ki reggel él, már rothadni kezd estvére. Istenem! ollyan vagyok mint a’füst és pára, ’s mint a’ gyermekek’ hó-halmai, mihelyt megsüti a’ nap, tűnik ’s enyészik. Igen ragaszkodók az élet’ jó- vóltához, de nincs, semmi sincs a’ mihez tartózkodjak. A’ földi sok gyönyörűségek magokhoz vonszanak, de a’ sírból is mintha azt hallanám , hogy tanuljak jól meghalni. Oh miért születtem , miért kóstoltam- meg az élet’ édességét, ha annak ízét a' múlandóság’ a’ napok ’s esztendők’ múlása, ön’ halandóságom’ meggondolása, a’ sok szerencsétlen történetek, minekelőtte meghalnék megkeserítik. Csak ennyibe határozódik e rendeltetésem : születtem és megkell halnom, vagyok, és majd egykor megszűnők élni. Istenem ! hol van az én szíves törekedésemnek jutalma ? Fájdalommal vallom ugyan meg előtted, hogy ha sokak voltak is e’ mindjárt elmúló esztendőnek fogyatkozásai, de sokkal többek az én fogyatkozásaim, hibáim ’s vétségeim; nem tudom hogy álhatok-meg előtted a’ számadásnak rettenetes napján. Szenteld- meg azokat az érzéseket és könnyeket,

mel-