Boros István: Szent érzések' óltára emeltetett magános Isteni-tisztelet végett, az Istent, kegyességet, halhatatlanságot szerető keresztyén hitvallásbéli minden felekezetű hívek' lelki-boldogításokra (Kassa, 1836) - 10.238

— 22 —

^ (£) ^ (£) ^ <£) (£) <£) Q <£) (£) (0) Q Q ^ Q ^ <^^) (£) ^ ^

® issa^issra)^’ utolsó napján.

, *•) Kegyes elmélkedés.

Oh kezdet, vég nélkül lévő valóság! Kinek éltedben nincs változandósag,

Rajtad kívül minden változást szenyved; Most virágzik, majd elhull, elsenyved, Mindent múlandóság alá szorítál,

Ezzel mindnyájunkat megszomorítál.

Sorba elhordja elrontja a’ halál,

Valamit ez árnyék világban talál;

Engem is lever rajtam erőt vesz,

Az élők’ társaságából kivesz,

Kiűzi fáradt testemből lelkemet,

A’ háltak’ sorába írja nevemet.

Testem majd osztón vitetik a’ porba, Behelyheztettetik mint gyászos sátorba;

De felkelek a’ Jézus’ szavára,

Amaz Angyal’ trombitálására;

Hogy szent hitemnek jutalmát elvégyem , Kívánt koronámat fejemre tegyem.

Áldott Isten! hív pásztora fejemnek!

Légy addig is hív őrzője éltemnek; Könnyítsd vállamon a’ sok terheket,

’S adj minden jót, elégségeseket.

Majd végre szent színednek látására Juttas a’ menny’ örökös bírására.

h-